Edison hangja


Az első olyan eszközt, ami képes a hang felvételére és bármikori reprodukálására, visszajátszásá-ra Edison találta fel 1877-ben. Ez a fonográf, melynek lelke egy cilinder alakú henger, a hang rögzítésének legrégibb médiuma. 

A fonográf henger az 1920-as évek végéig volt használatos, majd felváltotta a korong alakú hanglemez, amit már a fonográf továbbfejlesztett változata a gramofon forgatott. Edison 1877. december 6-án elsőként rögzített emberi hangot a találmányával. A történelmi jelen-tőségű hangfelvételen maga mondott –pontosabban kiabált- rövid részletet a "Mary Had a Little Lamb" című gyermekdalból. Ezt a magyarul is közismertté vált „Marikának volt egy barikája” kez-detű dalocskát Sarah Hale írta 1830-ban Bostonban, de később –többek közt- Paul McCartney is énekelte. 

Az eredeti Edison hangfelvételt már nem használható, de reprodukált változata ma is meghallható, akár az interneten is.

Edison - a bárányok már hallhatók!